A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközete volt. A honfoglaló magyarok 895-896-os bejövetele után a magyar fennhatóság területe nyugat felé 907-re már megközelítette a mai Ausztriában lévő Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő katonai csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse, vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Fejedelemség és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amelyben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség életét vesztette a csata során. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett.
A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háborúnk. A csatát sokáig nem értékelte jelentőségéhez mérten a hazai történetírás. A győztes csatát követően több mint 120 évig nem lépett ellenséges katona a magyarok földjére. A honfoglalók berendezkedhettek az új hazájukban.
A 907. évi pozsonyi csatát nem őrizte meg a magyar történelmi emlékezet, pedig jelentősége felmérhetetlen, hiszen a Kárpát-medencében hazára találó őseink napjainkig kiható tettüket hajtották végre 907-ben Pozsony alatt. Ez a győzelem biztosította a magyarság számára a Dunántúlt és ezzel a teljes Kárpát-medence birtoklását. Az egyesült magyar hadak itt adták át névjegyüket a Keleti Frank Birodalomnak, tudtukra adva országunk határait.
Torma Béla Gyula a 907. évi pozsonyi csata katonapolitikai háttere és hadművészeti modellezése (részlet)
„A források közül egyedül Aventinus írta le részletesebben a fontosabb eseményeket. A modellezés eredményeként, a csata hadműveleti lefolyásában egyértelműen tetten értük a döntő ütközetek előtt folytatott harcot a gyepűelven, melyről Aventinus is megemlékezik. Sőt részletezi azt.
De a magyarok sem maradnak tétlenek és gondatlanok, komolyan felkészülve tűnnek fel, mindent, ami hasznukra lehet, fegyvereket, katonákat, lovakat jó előre készenlétbe helyeztek, s mivel már nem is a dicsőségért, hanem az életükért harcolnak, keményen ellenállást fejtenek ki. Közben néhány katonájukat a bajor csapatok harcba csalogatására küldik. Mindkét királyi vezérük a rendelkezésre álló legnagyobb számú lovassággal a püspökök oszlopára támad. Mintha csak fürge lovaikkal át akarnák törni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, s hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. A bajorokat a szaru-íjaikból kilőtt nyílvesszőkkel borítják el, majd ismét hátrálnak. Gyorsabbak nehéz fegyverzettel felszerelt seregünknél, s amikor még azt hisszük, hogy távol vannak, már ott is teremnek; s amilyen gyorsan jönnek, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Amikor már azt hiszed, hogy győztél, a legnagyobb veszélyben találod magad. A magyarok ellenfeleiket a távolból támadják nyilaikkal, akkoriban nem ismerték a nyílt harcot, a gyalogos csatát, az egymásnak feszülő hadsorokat, a karddal vívott közelharcot; a városok ostromát és körülzárását, várostromot. Szokásuk szerint cseleket alkalmazva küzdenek, hol meghátrálnak, hol szorongatják ellenfelüket, s mindezt annyi velük született fortéllyal, akkora gyorsasággal és katonai tapasztalattal teszik, hogy eldönteni nehéz, hogy mikor veszedelmesebbek ránk nézve: amikor éppen ott vannak, vagy 147 már el is vonultak, ha menekülnek, vagy éppen támadnak, éppen békét színlelnek, vagy hadakoznak. Miközben ugyanis elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülés színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, de bármit tegyenek, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letámadják, fölébük kerekednek, eltiporják és legyilkolják őket.” …
A Patak Városszépítő Egyesület e dicsőséges csatának szeretne Sárospatakon emlékművet állítani annak érdekében, hogy az utánunk jövő generációk életének része legyen a pozsonyi csata és annak büszkeségre okot adó emlékezete, amelynek a jövőben, a jelenleginél fontosabb helyet kell, hogy elfoglalnia nemzeti identitásunkban.
Az emlékmű tervezett helyszíne az új „Retel” lépcső oldalán található kiszögellés. A terveket Sorosi Zsolt okleveles építészmérnök készíti.
Az emlékművet, adományokból, teljesen civil kezdeményezésként és szervezésben kívánjuk létrehozni. Ehhez kérjük támogatását.
Számlaszámunk: 10400315-50526974-67691007
Forrás:
https://mek.oszk.hu/14600/14671/14671.pdf
