• 13
    Shares

Kár, hogy a stratégiát tervezők nem érdeklődnek a lókiképzés és a mesék iránt.

Lovasként megtapasztaltam, hogy az a ló, amelyik nem a gazdájával együtt tanulja meg a lóként viselkedést az emberrel történő együttélés során, nem lesz soha igazi társa a lovasnak, legfeljebb engedelmes lesz, de meg fogja találni az alkalmat arra, hogy – így, vagy úgy – elgondolkodtassa gazdáját arról, mit ronthatott el.

Így ír erről a szakirodalom, egy a természetes lókiképzést bemutató cikkben (ttps://lokikepzes.hu/termeszetes-lokikepzes): „A lovas és lova között ne más legyen, mint bizalom, őszinteség és a harmonikus kapcsolat. Ehhez kiegyensúlyozottság kell mindkét fél részéről; éreznie kell a lónak és lovasnak egyaránt, hogy bízhatnak egymásban és számíthatnak a másikra minden helyzetben.” (Lóról és lovasáról van szó. – Cs.J.)

„A lovak problémái sokszor nehezen értelmezhetőek és előfordulhat, hogy úgy érezzük, hogy lovunk szánt szándékkal áll ellen, pedig sokszor más áll a háttérben. Nekünk kell felfedezni, illetve megérteni a probléma okát. Sokszor az ember számára egy természetes élethelyzet a ló számára trauma lehet. Meg kell értenünk, hogy lovunk számára ebben a szokatlan világban sok helyzet feszültséget kelt, potenciális vészhelyzetnek tűnik, ami őt menekülésre, ellenállásra készteti. Különbséget kell tennünk tehát a között, hogy a lóból hiányzik az együttműködési szándék vagy fél valamitől. A segítségünkre és kellő hozzáértésre van ahhoz szükség, hogy lovunk le tudja küzdeni ezeket a félelmeket, nyomásokat, problémákat. (Itt is lóról és lovasáról van szó. – Cs.J.)

A gyakorlatok során nemcsak a lovak, de mi magunk is egyre érzékenyebbé válunk. Lehet tanulmányozni a lovakat, de idővel rájövünk, hogy valójában magunkat elemezzük. Lehet tréningezni őket sokat, de idővel világossá válik, hogy saját magunkat is tréningezzük. Rájövünk, hogy egész idő alatt önvizsgálatot is tartottunk. (Itt is, még mindig lóról és lovasáról van szó. – Cs.J.)

Vallom, hogy nem létezik a lovak számára és így számomra sem megoldhatatlan probléma. Ha egy újabb fóbia ütné fel a fejét, akkor a természetes lókiképzés alapjaira támaszkodva, sok türelemmel és hozzáértéssel orvosolni lehet azt. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy sosem hagyhatjuk lankadni figyelmünket a ló irányába.” (Itt is, még mindig lóról és lovasáról van szó. – Cs.J.)

Találtam egy mesét még a Közösségfejlesztők Egyesületének honlapján. Lehetne a címe: „Hát kérdezd meg őket!”

(http://cselekvokozossegek.hu)

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Figyelmes és jó szakács volt, mindig azt és úgy főzte, amit a családja szeretett. A vasárnapi ebédhez ezért általában tyúk – húslevest főzött, cérnametélttel. Ha a rokonok vagy barátok is csatlakoztak az ebédhez, hogy mindenkinek a kedvében járjon, csigatésztát és maceszgombócot is készített, a vegetáriánusoknak zöldséglevest. Híre ment az asszony tudományának, követség érkezett hozzá a szomszéd településről, s kérték, legyen a búcsú főzőasszonya. Amilyen ügyes, biztosan meg tudja oldani, hogy abból a kevés pénzből, amit a falu erre szánni tud, jóllakassa az embereket.

A felkérés megtisztelő volt, nem lehetett rá nemet mondani. Elgondolkodott az asszony, mitévő legyen. Egyetlen ételt tud elkészíteni ennyi embernek egymaga, s hát azt sem egyszerű kitalálni, mi az, amit kevés pénzből meg lehet főzni, és szeretni is fogják. Meg is kérdezte a követség tagjait, akik készséggel ajándékozták meg a népszerű „Olcsó és kedvelt búcsúételek” szakácskönyvvel. Lapozgatta az asszony a szakácskönyvet, de sehogy sem fért a fejébe, hogy lehet egy falunyi, sokféle embernek egyféle étellel a kedvére tenni. Kisfia nem értette, anyukája miért olyan gondterhelt, amikor egyszerű a megoldás: „Hát kérdezd meg őket!” S akkor az asszony letette a receptgyűjteményt, útra kelt, és sorra járta a szomszéd település családjait. Az idősebbek arról meséltek, hogy a régi ünnepeken egy helyi specialitást főztek, s megosztották az asszonnyal a receptet.

Lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mert túl sok előkészítő munkát igényelt, és a hozzávalói is régiek, ma már különlegességnek számítanak, ezért drágák és nehezen beszerezhetők. Járta tovább a házakat, kérdezett, mesélt, beszélgetett. A régi recept sokakat fellelkesített, s vállalták, hogy segítenek az előkészítésben. Mások kisétálak vele a konyhakertbe, hogy megmutassák, tudnak ők vinni azokból a különleges hozzávalókból. A kismamák aggódtak, hogy ez az ízvilág a kicsiknek nem ízlene, ezért felajánlották, hogy összefognak, s készítenek egy gyerekeknek való ebédet is, amiből persze más is ehet – „mindenmentesen”, hogy egyetlen speciális diétán lévő falubeli se éhezzen. A fiatalok kiakadtak rajta, hogy a falu búcsúebédre ad pénzt, amikor mióta kérik a sportpálya felújítását. Kitalálták, hogy ha már így adódott, ők süteményeket sütnek az ebédhez, amit a sportpálya felújítására kért adományért árulnak majd. Így történt, hogy a búcsún mindenki kedvenc ételeivel lakhatott jól, s az összeadott hozzávalók miatt még az a kevés, ebédre szánt pénz is soknak bizonyult.”

Az a rész tetszett a kis mesében a legjobban, amikor „az asszony letette a receptgyűjteményt, útra kelt, és sorra járta a szomszéd település családjait.” Érezte, hogy nincs más jó választása, csak a jó döntést meghozni, ahhoz pedig tudnia kell, mikor felel meg a kihívásoknak, mikor tud jól teljesíteni, talán mindenki örömére és megelégedésére. De azt is megtudhatta – ahogy egyre több emberrel találkozott – hogy így még spórolhat is…

Mindkét példa arról szól (nekem), hogy az együttműködés és a mások fejével gondolkodni tudás nem kerülhető meg, csak ha feláldozzuk azt, amit sikeres megoldásként, célként fogalmazhatnánk meg éppen a velünk együttműködőkkel, ezzel persze önmagunkat zárva el a helyes megoldás lehetőségétől. Legyen az a lovunkkal történő örömteli, felhőtlen együttélés, vagy egy egész falut (várost?) bevonni a búcsús ebéd elkészítésébe…

… vagy önmagát meghatározni képes közösségek létrejöttét támogatni minden más mellett azért, hogy legyen kiknek egymással együttműködniük, és nekünk legyen kikkel együttműködnünk. – Képessé lehet tenni magunkat.

Azt olvashattuk a város hivatalos honlapján, június 13-án, hogy:

„Sárospatak Város érvényes kulturális stratégiája ez éven lejár. Az új tervezési dokumentum kimunkálását jó időben elkezdte az a szakmai csoport, amelyet Aros János polgármester felkérésére Bordás István hívott össze.

A munkafolyamatok megtervezése után immár a szakmai előkészítésé volt a sor. A tervek szerint több különböző fórumon lehet majd javaslatokat tenni az új stratégia legfontosabb irányvonalaira, illetve konkrét tartalmára.

Az előzetes kalkuláció szerint a tervezési munka a következő ütemezésben halad majd:

  • 2020. június 30-ig – Tájékozódó előkészítő szakasz, az előző stratégia végrehajtásának értékelése. (Szakértői bizottság, intézmények, civil szervezetek megkeresése, fórumok tartása.) Az új stratégia főbb irányvonalának kialakításához szükséges konzultációk.
  • 2020. augusztus 30-ig – Lakossági felmérés (kérőíves kutatások az igények felmérésére).
  • 2020. szeptember 30. – Helyzet felmérés elkészítése a felmérés és a fórumokon elhangzottak alapján.
  • 2020. október 30-ig – A stratégia szövegezése első változatban.
  • 2020. november 30-ig. – Az első olvasat egyeztetése (társadalmi egyeztetés), operatív programok kidolgozása.
  • 2020. december 31-ig – Második olvasat megszövegezése, cselekvési programok véglegesítése.
  • 2021. január 22. – Testületi elfogadás, kihirdetés.

Június 9-én a kibővített szakértői bizottság értékelte a lejáró kulturális tervezési dokumentum végrehajtását. Továbbá javaslatokat fogalmazott meg az új stratégiára vonatkozóan. A hónap folyamán tovább folyik majd a tervező munka. Sor kerül majd a kultúrában érdekelt intézmények, illetve a civilek fórumára a témában. Közben tovább folyik a lakossági felmérés előkészítése.”

Már most látható, hogy az időben megkezdett munka érzékelhetően leállt, vagy titkossá vált. Láthatjuk ezt saját tervüket megnézve, hiszen június 30-ig a terv szerint elkészült értékelésről nincs tudomásunk, fórum ez ügyben nem került meghirdetésre, általunk ismert civilekkel nem történt semmilyen egyeztetés. Állítom ezt több kulturális tevékenységet folytató civil szervezet tagjaként és önkormányzati képviselőként.

Az augusztus 30-ig tervezett lakossági felmérésről is kijelenthető, hogy nem készült el, vagy ez is titkosított.

Várjuk (várjuk?) a szeptember 30-i dátumot, hogy a meg nem valósult fórum, el nem készült felmérés alapján elolvashassuk a helyzet felméréséről készült dokumentumot, amely a stratégia alapjául szolgál majd, ha értelmezhető ez így…

Ha egy kicsit hátradőlünk most, hogy valamivel távolabbról láthassuk a kulturális stratégia megújításának tervezett folyamatait, semmilyen irányban nem kell elfogultnak lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk, vélelmezhessük, hogy a folyamat áll. A tervezett időpontra történő elkészítés terve így biztosan nem tartható módosítások nélkül. Ez egyfelől jelentheti azt, hogy néhány tervezett munkafolyamat nem készül el, vagy nem lesz befejezve annak érdekében, hogy városunk politikai vezetői a Magyar Kultúra Napján, ünnepélyes keretek között megint aláírhassanak valamit, valakikkel, aztán 7 évig megint tolhassanak maguk előtt egy nem működő stratégiát, aminek megint Sárospatak kultúrája, azaz Sárospatak lakói esnek áldozatul. Másfelől jelentheti azt, hogy a munka gyorsítása érdekében kihagyják a szükséges, társadalmi kontrollt jelentő egyeztetéseket, vagy ahogy korábban tették ezt, az előző stratégia kidolgozásánál, itt-ott elrugaszkodnak a valóságtól, és a hiányzó, de szükséges paneleket behelyettesítik saját ideáikkal, a cél érdekében.

Kár, hogy a stratégiát tervezők nem érdeklődnek a lókiképzés és a mesék iránt.

Csetneki József