S.O.S. Közhasznúság, módosítás, határidő

Az alapító dokumentumok módosításához segítségül elkészítettünk az alapítványok vonatkozásában egy alapítói okirat, az egyesületek esetében pedig egy alapszabály mintát.
 
A Miskolci Törvényszék felé a következő dokumentumokat szükséges benyújtani:
1. közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele iránti kérelem
2. a 2012. évi és a 2013. évi beszámolókat és közhasznúsági mellékletet;
3. a vezető tisztségviselők ctv. 39. § (1) bekezdésére vonatkozó összeférhetetlenségi nyilatkozatát;
4. a képviselő kifejezett nyilatkozatát arról, hogy a civil szervezet beszámolói alapján a ctv.-ben foglalt közhasznúsági követelmények teljesülnek, ennek ténye a beszámolókból megállapítható.
 
Amennyiben az alapító dokumentum módosításra került, be kell nyújtani továbbá:
5. egyesület/alapítvány változás nyilvántartásba vétele iránti kérelem
6. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt és a ctv.-nek és az új Ptk.-nek megfelelő alapszabály/alapító okirat
7. a Közgyűlés meghívója, jegyzőkönyve ("az Egyesület tagjai a módosításokkal egységes szerkezetben foglalt alapszabályt fogadták el"), jelenléti íve
 
 
A szükséges nyomtatványok és iratminták letöltése.

Továbbá mellékeljük a Miskolci Törvényszék állásfoglalását arra vonatkozóan, hogy mivel a hivatalosan 2014. május 31. határidő, munkaszüneti napra  esik, a POSTÁRA ADÁSI HATÁRIDŐ 2014. június 2-ra módosítja.

Üdvözlettel:

 

B-A-Z megyei Civil Információs Centrum

tel: 46/508-582
e-mail: bazmegye.cic@gmail.com