Mi a fejlődés, van-e értelme és célja, mi felé haladunk?

György Lajos:

Mi a fejlődés, van-e értelme és célja, mi felé haladunk?

 (Megjelent: TANULÓ TÁRSADALOM, III. évfolyam 1. szám, 2005. február., OKI)

Bevezetés

Sokféle területen gyakran használt szavunk a fejlődés, a fejlettség. Számos összetételben fordul elő. Beszélünk műszaki és tudományos fejlődésről, fejlett országokról, no meg fejlődőkről - akik majdan fejletté válhatnak. A fejlődés fogalma alatt nem mindenki érti ugyanazt, amit a főáramlathoz tartozó iskolákban-egyetemeken tanítanak. Nagyon kérdéses, hogy beszélhetünk-e egyáltalán általánosságban a fejlődésről?

Hogyan fogalmazzák meg ezt a fogalmat? A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a „fejlődés ...2. valaminek a fejlettség, teljesség felé haladó alakulása, változása...” Itt már meg is állhatunk. Alapvető logikai szabály, hogy valamilyen fogalom meghatározásánál nem hivatkozhatunk a meghatározandó fogalomra, ez körben forgó logika. A Webster túl sok mindent sorol fel a „develop” fogalom mellett, érdekesebb a fejlődés fogalmát sok tekintetben átfedő evolúció meghatározása: „bizonyos irányú változás folyamata, kibontakozás. Azon állandó változás folyamata, amely során az alacsonyabb, egyszerűbb, rosszabb a magasabb, összetettebb, jobb állapot felé halad.” Nem derül ki persze az, hogy mit jelent a jobb, kinek a számára az, melyik lénynek, egyednek, fajnak, országnak, társadalomnak stb.

A szótárak a fejlődés fogalmát rendszerint egy haladás, előrejutás, javulás, olykor növekedés, gyarapodás fogalmával rokonítják, sőt azonosítják.

A könyvemben (György, 2000) részletesen idéztem Eugene Odum dolgozatát. Ő arról ír, hogy a fejlődés során a fiatal élő természeti rendszerek fokozatosan elérnek egy érett szakaszt, amelyben a forrásokkal jól gazdálkodnak, takarékosak, mindennek helye van benne. A termelés és a fogyasztás aránya 1-gyel azonos. Jellemző rá a sokféleség, a különbözőség (diverzitás), szerinte csak ez biztosítja az élő rendszerek fennmaradást. Odum fontos megállapítása, hogy az érett rendszerben a fiatalhoz képest a vetélkedésnél nagyobb súlya van az együttműködésnek, a szimbiózisnak.

Gondolkodjunk a természeti helyett társadalmi rendszerekben. Kérdéses, hogy létezik-e érett társadalmi rendszer? Edward Goldsmith szerint manapság nem. Szerinte csak a törzsi társadalmak voltak/lehettek érettek, azokban érvényesült/érvényesülhetett egy belső szabályozás.

Ennyit bevezetőben. Tekintsük át röviden, hogy kozmikus vonatkozásban mit jelent a fejlődés?

Az anyag fejlődése, az élet megjelenése

A Világegyetem korai szakában, az első ezredmásodpercekben a mai tudásunk szerint csak sugárzás létezett, atomos anyag csak fokozatosan, a lehűlés során keletkezett. Ezután az anyag „fejlődése” során az elemek egyre növekvő bonyolódása által alakult ki a hidrogéntől az uránig haladó sorozat, majd később az összetett testek roppant változatossága. Teilhard de Chardin szerint az anyag a komplexifikáció nagy általános törvényének engedelmeskedik: a világegyetem szövete az anyag egyre szervezettebb alakjaiban összpontosul. A fejlődés differenciálódás, bonyolultabbá válás, mozgás az egyszerűbbtől az összetettebb felé. A végső cél azonban egy összhang, az integrálódás.

A bonyolultság növekedésével, megjelennek a szerves vegyületek, aminosavak, peptidek, fehérjék, majd az élet. Ennek elemi tulajdonságai: szaporodás, sokszorozódás, megújulás, kapcsolódás, társulás, a közösség kialakulása. Jellemzi a túláradó bőség, a létért való küzdelem, az egyed iránti közöny. Teilhard szerint nem létezik véletlen tapogatódzás - s a véletlen irányított, a fejlődésnek határozott iránya és kiváltságos tengelye van.

Gondolat- Tudat

Élet nélkül nem született volna meg a gondolat, a tudat, az ÉN. Az idegállomány kifinomodása irányt ad - s egyszersmind - Teilhard szerint - bizonyítja, hogy a fejlődésnek van valamilyen értelme. Megszületik a gondolat, önmagunk megismerése.

Azt írja, hogy az ember nem szerezhetett volna tudomást a körülötte lezajló fejlődésről, anélkül, hogy érezné: őt is a hátán hordozza az evolúció. A materialista tudósoknak nem jutott eszükbe, hogy a maguk tudós szellemének is van köze az evolúcióhoz. Idézi  Julian Huxley-t: „Az ember nem más, mint az öntudatra ébredt evolúció”.

Spiritualizmus

Mit jelent a tudat, a szellem fejlődése? A gondolkodás, az elvontság, az ésszerűség, a hasznos döntések, lelemények, matematika, a tér és idő felmérése. A beszéd, az írás, a barlangrajzok, a tánc, az ének, a zene. Teilhard és a spiritualisták szerint az embernek transzcendenciája van. A keleti kultúrákban igen fontos a tudat fölötti uralom, a tudat ellenőrizhetősége (jóga, thai chi). Érdekes, hogy Teilhard ezeket nem ismerte és nem is értékelte. A keleti misztikusokhoz hasonlóan a keresztény, főleg katolikus misztikusok is gyakorolták. - Avilai Szent Teréz munkáit olvasva óhatatlanul a Zen buddhista módszerek jutnak az eszünkbe.

Teilhard fontos gondolata, hogy az Ember helyettesíthetetlen.

Az ember jellemzői.  - Az erkölcs

Teilhard-t sokan bírálják emberközpontúsága miatt, de nehéz megcáfolni, hogy a tudat az embernél jelent meg, Az állatoknál kétségtelenül legfeljebb a tudat csírái léteznek, - viselkedésüket, létüket genetikusan rögzített törvények szabják meg. A választás lehetősége a gondolkodással jelenik meg.

Fennmaradásuk érdekében az emberi közösségek, törzsek, társadalmak kialakítják legcélszerűbb, legalkalmasabb választásaikat, szokásokat, törvényeket: ERKÖLCSÖT. (A hagyományos, régi csoportoknál volt ez így, ma gyökeresen más a helyzet.)

*

Rendszerelmélet

Teilhardnál számos olyan gondolat is megjelenik, amely később Ludwig von Bertalanffy Általános Rendszerelméletében is, - mégis az utóbbi viszonylag keveset hivatkozik rá, inkább vitába száll egyes tételeivel. Von Bertalanffy nagy fontosságot tulajdonít a rendszer részei közötti kapcsolatoknak, kölcsönhatásoknak. Minél több alkotórésze van egy rendszernek, annál több a kölcsönhatás, a kapcsolat-lehetősége. Az, hogy 10 vagy 100 milliárd idegsejt van, semmit sem mond ahhoz képest, hogy milyen végtelenül hatalmas a kapcsolatok lehetősége. A Rendszerelmélet ezen megállapítása társadalmilag is értékes, talán közhely arról beszélni, hogy a társadalmakban is döntő fontosságúak a kapcsolatok-kölcsönhatások. Érdekesen kapcsolódik ehhez Teilhard megjegyzése: „nem várható fejlődőképes jövő az ember számára, ha nem társul ez minden más emberével.”

Bertalanffy fontos tétele, hogy egy egész nem egyszerűen a részek összege - hanem minőségileg újat jelent. Ezt Telihard úgy fogalmazta, hogy „a szerveződés minden új fokán az elszigetelt elemekre vissza nem vezethető valami bukkan fel újabb rendben”.

Bertalanffy fontos tétele a finalitás, ami szerint lehetséges, hogy a cél határozza meg a történéseket (cél-okság, teleologikus elv). Teilhardnál Isten vonja magához az evolúciót, a kiteljesedés, az általa Ómega pontnak nevezett állapot felé.

Csíkszentmihályi szerint az „evolúciós hit” ... jobban összeegyeztetni egymással azt ami VAN, és azt ami LEHETNE. Az evolúciós felfogás kijelöl egy olyan célt is, amely méltó arra, hogy energiát szenteljünk neki (329. oldal). ... Az ember hihetetlen eredményeket ért el a tudat differenciálódásában. (Csíkszentmihályi a könyvében hivatkozik Teilhard de Chardinra és von Bertalanffyra is.)

 „Eggyé  válni”

A célhoz vezető úttal kapcsolatban visszatérek Odum tételéhez: az érett rendszerben előtérben áll a szimbiózis s Bertalanffyhoz. aki a kapcsolatokat hangsúlyozta. Csíkszentmihályi Mihály a könyvében (101. oldal) japán tizenévesek motoros csoportjáról írva az egyik tag vallomását, érzéseit említi: „Együtt vagyunk, harmóniában egymással, mindegyikünk érzi a többieket, eggyé válunk lelkileg. Olyan gyorsan megyünk, ahogy csak bírunk... Egy test vagyunk, ez a legjobb a világon.” Ez a japán tizenéves fontos dolgot fogalmaz meg. Ha kilépek az adott helyzetből (motoros rohanás), végiggondolom. Nem az-e a legfontosabb, ha két ember szereti egymást, akkor szellemileg-lelkileg-tudatilag eggyé váljon? Tovább megyek. Mennyire fontos egy közösség, egy csoport, egy törzs, egy nemzet, az emberiség eggyé válása. Gaia tudatának a kialakulása - (ahogy azt Peter Russell megfogalmazza.) A legfelsőbb szinten: egyesülés a Mindenséggel, ha úgy tetszik, Istennel. (Herakleitosz: Minden egy.)

(Sajnos a csoportok, nemzetek eggyé válása rendszerint valakik ellen alakul ki, csak igen lassan közeledünk, ha egyáltalán, az emberiség közös tudatához. Kérdéses, hogy egyáltalán a mai ember elérheti-e azt...)

 A cél a megismerés

A célról egy barátom mondta még tizenéves koromban, hogy a mindenség célja, hogy fölfogja önmagát. Nem tudom honnan vette, mire megkérdezhetem volna, már meghalt a háborúban. Ma nyilvánvaló a számomra, hogy a cél a megismerés, a kozmikus rend megértése, az ember azonosulása a Világegyetemmel. Ez tükröződik a „minden-egy” tételében - amit ma még kevesen ismernek föl. A megismerésnek, megértésnek, megsejtésnek  több útja lehetséges. Fritjof Capra kettőt különböztet meg, a taoizmus jang és jin útját, a racionális és az intuitív, más szóval misztikus utat. (Nem véletlenül hivatkozik von Bertalanffy a misztikusokra, mint elméletének egyik gyökerére..)

Persze kérdés, hogy egyáltalán megismerhető-e a világ? Nem visz közelebb ahhoz, ha eljutunk a világűrbe, magunkról, a mindenségben betöltött szerepünkről kellene többet tudnunk. Nem okosabbá, hanem bölcsebbé kell válnunk.

„Haladni”, „fejlődni” akarunk - de hova? A hatékonyabb fegyverek, az élővilág gyorsabb elpusztítása felé?

 Pusztító racionalitás

Mi a racionális, tudományos gondolkodás, módszer szerepe a fejlődésben? Szükség van racionalitásra, de a puszta racionalitás a dölyf, a gőg, a szerencsétlen kimenetel csírája. Jelentős szerepe van a bolygó tönkretételében - hadd ne soroljak fel sokoldalnyi tényt az időjárásváltozástól a Csendes Óceán hulladékszigetéig, a káros sugárzásoktól a fajok kipusztításáig és végső sorban a hagyományos emberi értékek, erkölcs megsemmisítéséig. Ez a mozgás csak látszólag halad a „jobb” felé, (lásd Webster) valójában pusztít, semmiféle fejlődéshez nincsen köze. (A fenntartható fejlődés ezért ostoba kifejezés.) 

 Lassíts...

Roszak alaptétele: lassíts! Hová rohanunk? Persze, nem kell gyalog vagy szekéren járnunk, van azonban egy mérték, s a hatványozott növekedésnek minden téren határai vannak. Sem a helyváltoztatás, sem az adat-továbbítás, sem az ismereteink állandó gyorsulása nem tesz boldogabbá bennünket.

Műszaki eredmények

A fejlődés legnagyobb ellenségei az önzés, a haszonlesés, a központosítás, a sokféleség tagadása. A „fejlődés” a számszeríj felől halad a neutronbomba, a biológiai és genetikai fegyverek felé. Ha a fejlődés a hatékonyság növelését jelenti, akkor a gyilkolási hatékonyság hatványozottan növekszik. A „legfejlettebb”-nek mondott országban 1960 és 1986 között az erőszakos bűncselekmények száma négyszeresére nőtt (Csíkszentmihályi).

 Nem nevezhetjük a pusztulás felé vezető utat „fejlődésnek”!

Ne hozza fel ellenem senki a számos műszaki eredményt. Ezek durván két csoportba sorolhatók. Az egyik fajta elősegíti a szellemi-lelki-erkölcsi fejlődést: könyvnyomtatás, hanglemez és CD, filmművészet. A másik fajta csak valakinek az érdekeit, hasznát szolgálja, esetleg legrosszabb ösztöneinket  hozza felszínre. (Talán fölösleges példákat sorolnom). Sokan azt hiszik, hogy a műszaki fejlődés az elmúlt néhány évszázadnak köszönhető. Holott, mint Mumford  A gép mítosza c. könyvében kifejti, az „óriásgép” már ősidők óta létezett. Hegyek, piramisok, zikkuratok alakultak ki. Az ősi óriásgépek alkotórészei emberek voltak. Kollektív egységeket nevezünk gépeknek - ezekben szerepet játszottak  a  munkafelügyelők korbácsai. Hadi és munkagépek voltak. -- A Nagy Piramist építő gépet  25-100 ezer ember működtette. .Igazi gépek voltak szervezettség, munkamódszer, a termelés üteme és végeredménye tekintetében. Az éltető erő a király volt, a művek a hatalom fitogtatásai.

Azok a „fölvilágosodott” tudósok, akik először hozták a köztudatba a középkori elmaradottság gondolatát, a 12. században föltalált szemüveggel olvasták a dokumentumokat, gondolataikat olyan könyvekben tették közzé, amelyeket a 15. századból származó nyomdagépeken nyomtak; olyan gabonából készült kenyeret ettek, amit a 13. században elterjedt szélmalmokban őröltek meg; ...s végül papírra írtak, és vízimalmokban gyártott gyapjú és pamutszövetben jártak, amelyek eredete legalábbis a Krisztus előtti harmadik századbeli Görögországba nyúlik vissza.

*

A valódi fejlődést elősegítheti az emberi kapcsolatok kibontakozása, az emberek közötti megértés - ennek eszköze lehet tehát pl. a világháló, az elektronikus levelezés. Ezt azonban igen kordában kell tartani, hogy ne a szennyezést-pusztulást szolgálja. (Peter Russell szerint Gaia tudatának kialakításában szerepe van az elektronikus hálózatoknak.)

A szellemi és műszaki fejlődés ellentmondásaira vonatkoznak Hamvas Béla sorai: „Az emberiségnek sohasem volt technikája. Kínaiak, hinduk, babilóniaiak, görögök mind elérték azt a szellemi magaslatot, hogy technikát csinálhattak volna. De nem akarták felszabadítani az alvilági erőket – sőt azon voltak, hogy megkötözzék, megfékezzék őket minden az ember rendelkezésére álló módon. A görögök Prometheust, a titánt, a feltalálót, a tűz elrablóját, megláncolták. A középkori kereszténység számára a feltalálás varázslat volt, az ördög műve. Az emberiség tudta, ma is tudja, hogy ami itt felszabadul, az az emberi élet ellensége. A titánok közömbösek az ember értékeivel szemben. Morálisan érdektelenek. Ami bennük van: szellemi indifferencia, több: lélekelleniség, több: életrombolás. Ezért tartották a  görögök a titánokat Zeus fennhatósága alatt az alvilágban. Ezért üldözték a középkoriak a varázslókat, Diabolos híveit. Csak az újkori ember, aki lényegében negatív, lázadó, felforgató, démoni: életromboló: – ez csinálhatott technikát.”

Tudomány és vallás, panteizmus

Vissza kell kanyarodnom Teilhardhoz.

Capra fent említett gondolataihoz (A Fizika taoja) kapcsolódnak bizonyos fokig a tudomány és a vallás viszonyára vonatkozó megjegyzései, egy fejezetcíme: Tudomány és vallás összekapcsolása.

Másutt így ír: „az Értelem és a Misztika  összekapcsolódásában kell az emberi szellemnek, fejlődésének természete alapján, megtalálnia legélesebb áthatolóképességét és életereje maximumát.”

 Több vonatkozásban lelünk kettőségre Teilhard gondolkozásában. Alapmunkáját (Az emberi jelenség) 1938 és 1940 között írta. Már atomkorszak volt, de még nem létezett atombomba, a műszaki újítások még nem árasztottak el bennünket, lassúbb, nyugodtabb volt az élet. Miközben hitt az Ómega pont, Isten felé való fejlődésben, azt hitte, hogy a tudomány ezt elő fogja segíteni. Hívő, de egyedül a kereszténységet fogadja el, mint a fejlődés útját - a kínai-indiai kultúrát és vallásokat alacsonyabb értékűnek véli.

Mindemellett közelít azok panteista-panenteista gondolkodásához. Egy „személyivé váló Világegyetem”-ről ír, amelyik egyesíti magában az egész tudatosat, s minden egyes tudatot is.

Mint írja: le kell számolnunk a „panteizmustól” való félelemmel, melyet az evolúciót illetően hangoztatnak a hagyományos spiritualizmus egyes képviselői... Valóságos „panteizmus”, ... ha végeredményben a Világ gondolkodó központjai csakugyan „egyet alkotnak Istennel”. (hozzáteszem: mintha Isten válna a Mindenséggé).

Szent Pált idézi: „Csak Isten lesz már, mindenkiben Isten lesz minden” (1Kor 15:28), s hozzáteszi: ez valóban a „panteizmusnak” felsőbbrendű formája, amelyben nyoma sincs már elvegyülésnek vagy megsemmisülésnek. 

*

Vissza-visszatérő gondolata a szeretet. A szeretet - energia. Vagy másutt: Hogy szeretni lehessen, együtt kell létezni. (Gondoljunk a Rendszerelmélet tételére a kapcsolatokról.)

Teilhard számára a tudat kiteljesedése a fejlődés. Tudja, hogy ehhez hosszú utat kell megtennünk, messze vagyunk ettől. Így fogalmaz:  „A modern világ nyugtalanságának gyökere, ... a bizonytalanságban van, abban, hogy az ember nem látja a fejlődés kiútját. Milyennek kell lenni a jövőnek, hogy örömünk és erőnk legyen távlatait elfogadni és terheit viselni? Valami kibontakozik általunk a világban - talán akaratunk ellenére. S ami még súlyosabb, arra is ráébredünk, hogy ebben a játszmában mi vagyunk a játékosok s egyben a kártyák, meg a tét is. Semmi sem folytatódik többé, ha felkelünk a játékasztaltól. És semmi nem kényszeríthet bennünket arra, hogy ülve maradjunk.”

Olykor kapcsolódik Garrett Hardin gondolatával: „Nem győzhetsz - nem érhetsz el döntetlent - a játékból nem lehet kiszállni.” - és mégis hisz: az Istenben, az Emberben és a Tudományban.

Lábjegyzet az evolúcióhoz: Azt tanultam, hogy nem azonos a fejlődéssel. Az ember nem fejlettebb pl. a medúzánál, mindkettő az evolúció során kialakult  programjának megfelelően teszi a dolgát. De hát akkor mire evolválódott az ember? A tudásra, gondolkodásra, szeretetre, az Ómega pont felé való közeledésre? Vagy a vetélkedésre, küzdelemre, harcra, rablásra, ölésre?

*

Létezik-e mesterséges intelligencia?

Fentebb már szó volt arról a kérdésről, hogy az ember tudata, szellemisége fejlődik, vagy az ember által készített eszközök? Ezt elemezve eljutunk a mesterséges intelligencia kérdéséhez. John Horgan a könyvében többször is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Idéz olyan kutatót, aki szerint egy napon az ember képes lesz a tudatát átültetni a számítógépbe - a 23. században már létezhet mesterséges agy. Marvin Minsky szerint az agy nem több, mint egy bonyolult gépezet, s egyszer a számítógépek fognak a helyünkbe lépni: az ember csupán egy láncszem az állatvilág és . a számítógép között. (Érdekes ebben a vonatkozásban Stanley Kubrick filmje, a 2001 Ürodüsszeia, ahol a gépnek önálló akarata, érzelmei vannak.) Lehet-e a mesterséges intelligenciának érzelme? (Egy tudományos-fantasztikus elbeszélésben a világ felett uralkodó AGY megkínozza és kiirtja az embert, mert tönkretette a bolygót.)

*

Megkísérelem összefoglalni.

 1. A fejlődés első szakaszát jellemzi az összetettség, bonyolultság növekedése, a kölcsönhatások mennyiségének növekedése.

2. A fejlődés - túl a szokásos értelmező szótári meghatározásokon -  elsősorban tudati, szellemi, lelki és etikai haladást jelent.

3. A fejlődésnek iránya, célja van.

4. A cél nem az eszközeink, hanem önmagunk fejlesztése.

5. Nem fejlődés az a folyamat, amely pusztulást, szenvedést, halált hoz a többség számára.

6. A fejlődés végső célja már nem a részletek, apró adatok, hanem az Egész, a Rend, a harmónia megismerése, vagy legalább annak megsejtése.

7. Ebben segíthetnek ugyan az eszközök, de javarészt ihletre, elmélyedésre, transzcendenciára van szükség.

8. A „mesterséges intelligencia” a fejlődés vadhajtása.

 

 

Forrás:

http://bocs.hu/devedu/pi-fejlodes.htm