A kötelesség

Egymást követik a tüntetések. Végre. Sokkal hamarabb kellett volna kapcsolni. A Milla, a Szolidaritás és sok civil kezdeményezés már évek óta próbált ébresztőt fújni, de az istennek sem ébredt a nép. Pedig látta, hogy megalázzák és kilopják már a szemét is.

Hinni akarta, hogy végre van, aki az ő nyelvén szól hozzá, egyszerűen, érthetően, büszkén. Nem vette észre a totális hatalmi mánia jeleit, a simlis átverést. És nem kapcsolt az első nagy átveréseknél, amikor elvették a nyugdíj-megtakarítását hárommillió (!) embernek. Nem kapcsolt, amikor elvették az alkotmányt, és zagyva, hazug alaptörvényt hoztak ránk, megszüntették a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét. Még akkor sem, amikor sok ezer embertől konkrétan elvették a trafikját, hogy odaadják a csókosaiknak, elvették a földjeiket, hogy kiosszák a strómanjaiknak meg a „családnak”.

A kulturális szakmák és ágazatok totális lenyúlása és a haverok, hűbéresek kezébe, mit a kezébe, a zsebébe adása csak hab a tortán. Nem alakult ki tömeges szolidaritás a Magyar Művészeti Akadémia megalakítása, a Magyar Nemzeti Filmalap antidemokratikus rendszerbe állítása, a Magyar Rádió, az MTV politikai szolgálatba állítása, a frekvenciák kisajátítása, a színházak kurzusdirektorainak kinevezése során.

Sokan azért látták, érezték, hogy ez már sok. Emlékezzünk a Milla tüntetéseire, az Opera előtti tömegre, a sztrájkoló tévések és a Klubrádió melletti szolidaritásra, az egyetemisták tüntetéseire, a Nemzeti Színház társulatának búcsúztatására, az Origo melletti kiállásra. Érett a helyzet, de nem érett meg.

A második győzelem utáni intézkedések végre elindították a tüntetéshullámot. Talán a teljesen értelmetlen internetadó bejelentése adta az első lökést, a fiatalok tömegei is megrázták a fejüket, és felmutatták a világnak tiltakozó telefonfényeiket. Elindult a tüntetéscunami. Az újabb magánnyugdíj-lenyúlási szándék, a devizahitelesek átverése, a multik bezárásának terve kiverte a biztosítékot. A pedagógusok kétségbeesett kiáltása a gyerekek jövője érdekében komoly tömeget mozgatott meg. A legújabb hírek nemzetközi megítélésünk beláthatatlan mélységekbe zuhanásáról szólnak. A költségvetés, a munkanélküliek támogatásának, a szociális segélyeknek az elapasztása, a közoktatás, a felsőoktatás és az egészségügy forrásainak megvágása élhetetlen jövőt és további tüntetéssorozatot vetít előre.

A mérhetetlenné növekvő korrupció pofátlansága, a szakapparátusok tömeges elbocsátása és dilettánsokkal való lecserélése miatt, az újgazdag politikusok és haverjaik rongyrázása és szemérmetlen hazudozásai miatt már a kemény Fidesz-hívők közül is sokan legalábbis elgondolkodnak a történéseken. Az egyik Bencsik már nyilvánosan felkiáltott: nem ezért nyaltunk!

Budapest és a vidéki nagyvárosok zöme megmozdult. A sajtó és tömegkommunikáció kormánypárti uralma ellenére az emberek kezdik felismerni, hogy hazugságra épül ez az egész rendszer. Nem élünk jobban. Elveszítjük a barátainkat, kiiratkozunk Európából, lemaradunk a környezetünktől, és rohamosan nő a szegénység. Három és fél millió ember él a létminimum alatt. Több százezer gyermek éhezik! A feldicsőített közmunka rabszolgasággá degradálása a helyi kiscsászárok kezében lelkileg is megnyomorítja az egyébként is nyomorgókat. A gazdagok éhbérért dolgoztatják – természetesen feketén – a földjeiken, erdeikben, gazdaságaikban a kiszolgáltatottakat. Illyés Gyula forog a sírjában.

A falu sajnos még nem ébredt fel. Ők abban bíznak, hogy valamicske nekik is jut, mondta egy borsodi szegény ember, mikor megkérdeztem, miért „ezekre” szavazott. Hozzájuk csak a királyi rádió és televízió jut el. Nincs is pénzük tévécsomagokra és újságokra. Ők azt hallják, hogy hasít a gazdaság, jobban élünk, és mindjárt jó lesz nekik is. „Csak az a kurva tél ne jönne.” Nekik nincs rezsicsökkentés, lavórban mosakodnak, fával tüzelnek, azt a gazdától kapják munkadíjként, gallyakat. Boldog, aki közmunkát kap néhány hónapra a polgármester kegyéből. Hordhatja a fát a főnök pálinkafőzőjéhez a főnök erdejéből. Az apraját megkapja esetleg.

Az ellenzéki pártok elvannak a vagyonnyilatkozatok körüli vitákkal, az önkormányzati lakások átjátszásának sztorijával, egymás politikusainak ekézésével, a civilek mozgalmainak lesajnálásával. Leghathatósabb akciójuk, hogy a romkocsmák népétől biciklilámpákra gyűjtenek, amit majd szétosztanak a szegényeknek. Mert a rendőrség azokat bünteti. Rájöttek, hogy a nép közé kell menni. Gratulálok.

Azt gondoltam – és remélem, még gondolhatom –, hogy büszkék lehetünk arra, amit tettünk. Rendszert váltottunk, demokráciát, piacgazdaságot hoztunk létre, ami boldogabb életet jelenthet a gyermekeinknek. És akkor kiderül, hogy bűnözők kezében vagyunk. Hogy a magyar politikai elit – ha különböző mértékben is – a saját uralmával, zsebeinek megtömésével, foglalkozott. Lehetett volna jó is, de nem lett. De hol lennének ezek a maiak nélkülünk? A múltat nem lehet eltagadni.

Ugyanakkor van felelősségünk: érthetetlen, hogy például az olajügyek 85 évre szóló titkosítását miért nem oldotta fel egyik belügyminiszterünk sem. Hogy azokat a nyilvánvaló korrupciós ügyeket, mutyikat, amelyek a szemünk előtt zajlottak és zajlanak, miért nem vizsgálja ki az ügyészség? És a független bíróság? Miért tart például a sikkasztó Kulcsár pere nyolc éve? Mert politikusokat is érintenek ezek az ügyek, netán? Miért? Miért hagytuk? Miért nem követeltük radikálisabban a felelősök számonkérését?

Most sokan fanyalognak a civil szónokok ügyetlenségein, sokan viszont úgy érzik, ez elég lesz, Orbán és bandája hamarosan elmenekül. Amerikából nem véletlenül üzentek, vélik. Nyilván a kezükben van a bankok címlistája, ahova a magyar politikusok pénzei vándoroltak… Mások abban bíznak, hogy a nép elzavarja „ezeket”. Már azt is hallottam, hogy baj lesz majd az örökségekkel, mert a strómanok hajlamosak elfelejteni, kié is a vagyon. Megint mások csürhének ócsárolják a tüntetőket, és békemenettel fenyegetnek. Miközben az utca hangos a „mocskos Fidesz”, az „Orbán, takarodj, vidd az összes haverod”, „tolvaj banda” és a „nem hagyjuk” jelszavaktól. Van, aki szerint a Fidesz már fél és menekül. Én nem hiszem. Lehet, hogy Orbán ügyes pávatánccal ismét átveri a Nyugatot, ha eljátssza a megtért jó fiút. Lehet, hogy körbehordozza a véres kardot az országban, mert „nemzetünk támadás alatt áll”. De minket már nem tud átverni.

Azt gondolom, igaz a portugál szegfűs forradalom egyik elhíresült kiáltványa: „Ha a diktatúra ténnyé válik, a forradalom kötelesség!” Hogy szegfűs lesz, vagy bársonyos, vagy egy kikényszerített előre hozott választás „fülkés” forradalma, vagy megmozdul a falvak népe, és kiegyenesíti a kaszát, vagy az Audi tart hosszabb munkaszünetet, vagy a bevásárlócsarnokok hétköznap is zárva lesznek, vagy a tejesek zárják le a határokat, és állnak melléjük sok százezren, vagy országos sztrájk bénítja meg az országot, nem tudom.

De a kötelesség az kötelesség.

A szerző filmrendező, filmproducer

Forrás: http://nol.hu/velemeny/a-kotelesseg-1504681