Pályázat figyelő

Feliratkozás Pályázat figyelő hírcsatorna csatornájára
A Pályázatfigyelő adatállományába az előző öt napon bekerült pályázatok
Frissítve: 18 perc 6 másodperc

XV. Göcsej Filmszemle

2019, május 26 - 13:12
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. pályázatot ír ki filmesek számára.

Együtt/tér

2019, május 26 - 13:10
Olyan közösségek jelentkezését várjuk, akiket összehozott egy hobbi vagy egy közös cél és jól jönne nekik egy hely, ahol jó együtt lenni, ahol jó együtt tenni. De akkor is várunk benneteket, ha csak páran szívesen összefognátok egy közös cél érdekében. A jelentkezők közül két győztes pályázatot választunk, akiknek a közösségi terét megvalósítjuk a Hello Wood szakembereivel és önkéntesekkel közösen.

Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása

2019, május 24 - 16:20
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 44. § 7. pontja szerint előadó-művészeti szervezetnek minősülő szervezetek 2019. május 20. napjától a tematikus egyedi támogatási rendszer keretében 22 újabb kategóriában nyújthatnak be támogatási igénylést az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján (www.emet.gov.hu) az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül.

2. Aranypatak vers fesztivál - internetes versvideó pályázat

2019, május 24 - 15:24
APÁLYÁZATCÉLJA: - a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, - a költészet és a versmondás népszerűsítése, - a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, - a kulturális identitás erősítése.

2. Aranypatak vers fesztivál - vers szövegtárgy pályázat

2019, május 24 - 15:22
A 2. Aranypatak Vers Fesztivál szervezői Vers Szöveg tárgy Pályázatot hirdetnek három kategóriában: - általános iskolás diákok (14 éves korig) számára, - középiskolás, gimnazista diákok számára, - verskedvelő felnőttek (18 éves kortól) és szépkorúak számára

II. Kárpát-medencei Színjátszó, Drámaíró tábor

2019, május 24 - 13:59
A Mikó András Alapítvány (Brassó, Erdély, RomániaSzerbia) és a Féling Színház (Békéscsaba, Magyarország) a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megszervezi a II. Kárpát-medencei Színjátszó, Drámaíró tábor-t (Székelyzsombor, Erdély, Románia) Tábor időpontja: 2019. augusztus 06-15.

AVON - A Mellrák Elleni Küzdelem Hétköznapi Hősei

2019, május 24 - 13:29
A kiíró szeretné megjutalmazni azokat a hétköznapi hősöket, akik önzetlen, támogató cselekedeteikkel nap mint nap segítik a mellrákkal diagnosztizált érintetteket a gyógyulásban.

Szakmai gyakorlat tanársegédként Spanyolországban

2019, május 23 - 17:14
Az Erasmus in School keretében Spanyolországban 10 helyet hirdetnek szakmai gyakorlatra oktatási területen. A program remek lehetőséget kínál azon frissen végzett hallgatók számára, akik érdeklődnek az oktatási terület és más kultúrák megismerése iránt.

Felhívás nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások számára

2019, május 23 - 17:12
A Morgan Stanley Magyarország a hazai nonprofit szervezetek igényeinek feltérképezése után, együttműködésben az Önkéntes Központ Alapítvánnyal (ÖKA) 2019-ben elindítja a szervezetek technológiai fejlesztését támogató, szakértelmen alapuló pro bono programját.

E.ON Pro Bono Program 2019

2019, május 23 - 17:09
Az E.ON Hungária ZRt. (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésűével pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására.

Civil térkép

2019, május 23 - 16:00
A 16 helyi civil szervezet részvételével lezajlott sikeres kétnapos indító képzés után új szakaszába lépett a Civil Térkép projekt: immár a hely és térségi civil együttműködések, hálózatok fejlesztésében hosszabb távon közreműködő partnereinket keressük.

Találkozások tehetségprogram 2019

2019, május 22 - 11:50
A Bethlen Téri Színházi és a Manna pályázatot hirdet pályakezdő színházrendezőknek kamaraszínházi előadások létrehozására. Céljuk a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkáját támogatják.

Korlátok nélkül - mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése

2019, május 22 - 11:38
A pályázat célja a súlyosan mozgáskorlátozott emberek önrendelkezésének, önálló ügyintézésének elősegítése, melyben az ország teljes területén elérhető sorstársi rehabilitációs mentoraink nyújtanak támogatást.

Arc nélkül

2019, május 22 - 11:27
Nemzetközi csoportos fotókiállítás

Pályázati felhívás egyéni fotókiállításra a PH21 Galéria Project Roomban

2019, május 22 - 11:23
A PH21 Galéria pályázatot hirdet egyéni kiállításon való részvételre a PH21 Galéria új kiállítótermében, a PH21 Galéria Project Roomban (Ráday utca 52).

Egynyári képzések / TÁVI-16-20-19

2019, május 21 - 23:05
A pályázat célja az esélyteremtés a tanulásra. Elsődlegesen kompetenciafejlesztések megvalósítása a felnőttképzési programok segítségével, ezáltal a munkaerő értékek optimalizálása, elsődlegesen a felnőtt lakosság körében. A pályázat kiemelt célja a hátrányos helyzetű pályázók tanulási lehetőségének biztosítása.

Érték és Minőség Nagydíj

2019, május 20 - 21:30
A kiírók országos, nyilvános egyfordulós pályázatot hirdetnek a 2019. évi Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatának elnyerésére.

Online video award

2019, május 20 - 21:29
A versenyre nevezhető bármely olyan mozgóképes alkotás, amely 2018. január 1. és 2019. május 24. között bármilyen online, illetve mobileszköz-alapú felületen került elsődlegesen publikálásra.

London design fair

2019, május 20 - 21:15
Kelet-London kreatív negyedében megrendezett London Design Fair egy négynapos iparági rendezvény, ahol évente 36 országából 550 kiállító mutatja be bútorait és lakberendezési termékeit. A nemzetközi kiállítók között találunk független tervezőket, befutott, nagy múltú cégeket és gyárakat, valamint nemzeti standokat is, ahol az adott ország szervezésében közös helyszínen, válogatottan jelennek meg annak tervezői, képet adva az ország kortárs tárgykultúrájáról.

M100 Young European Journalist

2019, május 20 - 21:13
Az M100 Young European Journalist, Potsdam városa és a Potsdam Media International e.V. a Német Szövetségi Külügyminisztérium és a ZEIT-Stiftung támogatásával kínál lehetőséget fiatal újságírók számára arra, hogy közvetlen kapcsolatba léphessenek Európa (ideértve a nem uniós államokat is) vezető médiaszemélyiségeivel.

Oldalak